Victoria Beckham és az introveráltak felemelkedése
Szegény Victoriától folyton azt kérdezik a újságírók, amikor leülnek vele egy mélyebb interjút készíteni, hogy ugyan miért nem vigyorog és ugrál soha, amikor annyi oka van az örömre. Tudjátok, miért, kedves nem is olyan kedves riporterek? Mert egyszerűen ilyen alkat – ahogy még sokan mások is!
Elképesztő, mennyire nem érti a világ még mindig, hogy mit jelent introvertáltnak lenni: nem, nem azt, hogy depressziósak és félénkek vagyunk, hogy utáljuk az embereket, mindössze azt, hogy másképpen működünk. Először Carl Jung pszichológus különböztette meg az introvertáltakat az extrovertáltaktól még az 1920-as években: röviden összefoglalva a fő különbség az a két típus közt, hogy míg az egyik attól érzi magát energikusnak, ha sokat van egyedül és kevesebb stimuláció éri a környezetből, addig a másik akkor pörög, ha körbeveszik az emberek. Ez ennyire egyszerű: ennek ellenére az Amerikai Pszichiátriai Szövetség még a 2010-es (!) kiadványában is a rendellenességek közt tartja számon az introvertáltságot. Az utóbbi pár évben ezért egyre több kezdeményezés indult el annak érdekében, hogy az introvertáltakat súlytó stigmától megszabaduljunk: rengeteg könyv, tanulmány, előadás és cikk elérhető a témában, és a sztárok közt is egyre röbben beszélnek arról nyíltan, hogy introvertáltnak tartják magukat – és nem csak Victoria Beckham, akit talán a legtöbb sérelem ér amiatt, hogy olyan, amilyen, hanem Lady Gaga, Christina Aguilera és még Beyoncé is. Most meglepődtél, mi? Nem pont azok a csajok, akik a buliban elvonulnak a sarokba a mobiljukat nyomkodni: mégis, egy csomó jellemzővel azonosulnak, ami a befelé élőkre jellemző.
1 – Ne mondja meg más, mi a boldogság
Hogyan illusztrálnád a boldogság fogalmát? Egy ugráló, szívből nevető, lufikkal repülő, bulizó, nagy társaságban nevetgélő emberrel? Nos igen, az extrovertált emberek tényleg ilyen helyezetben érzik magukat legjobban – és mivel ők teszik ki a lakosság két harmadát, általában tényleg ezekkel a kellékekkel azonosítjuk a boldog embert. Na de akkor most gondolj Buddhára mondjuk: vajon ő, aki napokon át gyakran csak ült egy helyben, félmosollyal az arcán, meditálva, talán egy lelki nyomorék volt? Egy szorongó, mentálisan sérült csodabogár? Vagy inkább egy boldog introvertált: ennek pedig az az oka, hogy nekünk más okoz örömet és békét. Nem mindenkinek a meditáció meg a kertben ücsörgés persze (engem például határozottan zavar kinn a rovarok társasága), a lényeg itt az, hogy kevesebb igényünk van a környezeti befolyásokra, és nem jelent számunkra nagy jutalmat, ha társaságban lehetünk. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretünk ugrálni: maximum úgy, ha egyedül vagyunk. Victoria egy interjúban elmondta, ő hogyan éli meg, amikor a vörös szőnyegen fotózzák, kérdésekkel bombázzák és hatalmas tömeg követi az autóig: „Nem vagyok az a típus, aki hatalmas vigyorral az arcán pózol, de attól még élvezem. Azért állok a vörös szőnyegen, mert ott akarok lenni, ez a munkám része, aztán megyek haza a gyerekekhez.” Hogy közben nem mosolyog? Na és, ki mondta, hogy a kúl nézés nem tehet boldoggá?
2 – Jobb merülni, mint lebegni
Hányszor láttad partifotókon azt, hogy Victoria koktélpohárral a kezében nevetgél valami felszínes poénon, vagy hogy a szépségrutinjáról mesél lelkesen a tévéseknek? Soha, mert ő is menekül az ilyen kínos helyzetek elől. A felszínes fecsegéstől kiborulunk: egyszerűen nem látjuk értelmét annak, hogy az időjárásról, a buli italfelhozataláról vagy az Instagram–szűrőkről beszéljünk.
Az, hogy apróságokról beszélnek az emberek fontoskodva, vagy nevetgélve, kicsit hamis a szemünkben: úgy érezzük, inkább távolságot teremt az emberek közt a sok idétlen téma, minthogy összehozza őket. De mutassatok be valakit, aki szenvedélyesen kutat a viktoriánus női irodalom területén, aki egy nagy dél-amerikai útra gyűjt éppen, mert izgatja őt a perui mitológia, vagy akár egy szobatudóst, aki a tündenyelv szakértője – tuti, hogy órákon át szóval tartjuk őket. Beckhamnek nem sok közeli barátja van, de akik igen, azokkal évek óta szoros a kapcsolata: és ezt nem onnan tudjuk, hogy folyton velük pózol Instán, hanem onnan, hogy mindannyian (Eva Longoriától kezdve Katie Holmes-ig) nagy szeretettel beszélnek róla.
3 – Ne sajnálj, ha egyedül vagyok
Egy újabb szombat este, amit egyedül kell eltöltenünk, otthon, a meleg zokniban, egy nagy tál tortillával és könyvekkel? Hurrá! Ennél jobb alkalom nincs is, hogy feltöltekezzünk: ahogy Victoria is mesélt róla egy interjúban, számára az a legnagyobb luxus és szórakozás, ha ki sem kell mozdulnia otthonról. Ezt az extrovertáltak talán nehezen értik meg, mert számukra unalmas, ha nincs körülöttük pezsgés, és szorongani kezdenek, ha sok időt kell egyedül tölteniük. Mi viszont nagyon igényeljük a magányt és a nyugit: ilyenkor tudunk leginkább összekapcsolódni a mélyen szunnyadó önmagunkkal, töltekezünk, inspirálódunk, és valószínűleg világmegváltó dolgokon törjük a fejünket.
4 – Inkább vezetünk, mint vegyülünk
Victoria imád szerepelni, meetinget tartani, beszédet tartani, kisétálni a kifutóra, miután bemutatták a bámulatos ruháit: mert ő is azokhoz az introvertált típusokhoz tartozik, akik remek vezetők. Két évvel ezelőtt beszélt először arról, hogyan találta meg önmagát a munkában: azt mesélte, hogy korábban nem volt önbizalma, kételkedett magában, de egy idő után megunta, hogy így leértékeli magát, és eldöntötte, hogy bizonyítani fog. Így alapította meg a saját márkáját. Nem a szüleinek, a volt osztálytársainak, vagy a pasiknak akarta megmutatni, mire képes: dehogyis, önmagának, hiszen Victoria volt az, aki leginkább útjába állt önmagának. A vezető pozíció és az első sikerek meghozták az önbizalmát: egyedül azt nem szereti, ha idegenek odasereglenek gratulálni neki, de ez más kérdés! Ja, és majdnem elfelejtettük: a csapata Londonban dolgozik, ő pedig Los Angelesből tartja a meetingeket. Otthonról, szépen kiöltözve, Skype-on keresztül (ez minden introvertált álma!).
5 – Nincs bajunk az emberekkel, de…
Ezt értik meg a legnehezebben az emberek: hogy nem azért szeretnénk megint otthon maradni este, mert bajunk van bárkivel, egyszerűen csak több egyedül töltött időt igénylünk. És igen, ahogy arról Victoria is vallomást tett, néha még a telefont sem szeretjük felvenni, mert arra is rá kell hangolódnunk, hogy beszélgessünk valakivel. „Egy csörgő telefon számomra olyan, mintha valaki előugrana a szekrényből és jól rém ijesztene” – mondta, és mi tudjuk legjobban, hogy nem viccelt (egy másik idézet tőle, ami idevág: „szeretnék egy nagy házat várárokkal meg egy sárkánnyal, aki elijeszti az embereket”). Pedig imádunk a barátainkkal hosszú beszélgetéseket folytatni: de ezeknek megvan a maga helye és ideje, ezekhez energiát kell gyűjtenünk, energiánk pedig akkor lesz, ha kicsit egyedül lehetünk.
6 – Ezért hallgatunk annyit
Nem azért, mert bunkók vagyunk, mert nem érdekelnek a körülöttünk lévő emberek, vagy mert nincs mit mondanunk: hanem mert azok a típusok vagyunk, akik először gondolkodnak, aztán beszélnek. Ahogy Sophia Dembling, az Introvertáltak: Csöndes élet egy hangos világban (“The Introvert’s Way: Living a Quiet Life in a Noisy World”) írója mondja: szeretjük megfigyelni a részleteket, nagyobb összefüggésbe hozni őket, analizálni magunkban, amíg el nem jutunk egy nagyobb felismerésre.
Ha fecsegésre vagyunk kényszerítve, szétforgácsolódnak a gondolataink és kimerülünk, legszívesebben húznánk haza. Mit gondolsz, Mrs. Beckham mennyi ideig szokott maradni a VIP-bulikban? Jól sejted, lelép az első tiszteletkörök után és lefekszik otthon 11-kor!
7 – A lényeg láthatatlan
„Belül mosolygok, nem kell aggódni” – mondta egyszer Victoria, és ebben a mondatában benne van minden fontos, amit tudni kell az introvertáltakról. A lényeges dolgok odabenn zajlanak bennünk, hogy alapvetően derűsek vagyunk, csak hm… hagyjon már békén minket mindenki azzal, hogy bújjunk elő a pajzsunk mögül. Nincs honnan előbújni: mi ilyenek vagyunk, de ahogy azt Mrs. Beckham is többször bebizonyította, attól még jól érezzük magunkat (nézd csak meg a legendás 73 kérdéses Vogue videointerjúját, amiből kiderül, mennyire szellemes: főleg, ha előre megírhatja a válaszait, ugyanis legtöbbünk írásban jobb, mint élőszóban). Oké, furák vagyunk, de azért mégis hiányzunk a haveroknak szombat esténként, nem?
