Ott vagyunk már?
Updated: May 6, 2022
Bár sokan beszélnek a női jogokért való küzdelem végéről, mondván, eljött a győzelem pillanata, és mostantól bárki bármit elérhet, az elmúlt két évtized kihívásai rámutattak: nagyon sok területen távol vagyunk a nemi egyenjogúságtól.
„Most, hogy a nők mindent elértek, vajon van-e még jövője a feminizmusnak?” Ezzel a kérdéssel búcsúzott a huszadik századtól a Time magazin 1999 decemberében a posztfeminista kor eljövetelét ünnepelve, de mai távlatból azt látjuk, hiba volt olyan hamar előkapni a pezsgőspoharakat. Jól példázza a kor beérkezéssel kapcsolatos elképzelését, mennyire szexista ábrázolást kaptak a legnagyobb popkulturális női ikonok: Bridget Jonesra ma leginkább úgy emlékszünk, mint egy csetlő-botló szingli nőre, akinek fő küldetése, hogy bepasizzon, Carrie Bradshow pedig valójában a férfiak, a férfiak uralta divat és kapitalizmus függőségében élt, csak saját bankszámlával. „Ahogy a 20. század fordulóján a női választójogért harcoló nők, úgy a 21. századba belépő nyugati feministák is egy-egy szimbolikus értékű változástól várták az egyenjogúságot” – mondja Antoni Rita, a társadalmi nemek szakértője, a Nőkért Egyesület elnöke. Hozzáteszi azt is, hogy „a mai feministák e történelmi példákon okulva elfogadták, hogy a női egyenjogúságért folytatott küzdelmet nem tekinthetik megoldottnak, amíg a nők halmazán belül minden társadalmi csoportnak egyenlő jogai nem lesznek”. Összefoglalónkban azt vesszük végig, mely területeken vált világossá az elmúlt két évtizedben, hogy van még tennivaló.
Kepp Calm, I’m the Lady Boss
Aki a 2000-es évek amerikai popkultúráján szocializálódott, és azt gondolta, hogy az amerikai és a magyar társadalmak összehasonlíthatók egymással, talán optimistán azt várta, hogy a több száz évnyi nőjogi munka gyümölcseként hamarosan itthon is elérkezik a kiskosztümös Ally McBealek korszaka. Az optimista empowerment feminizmus egy sor lady bosst sorakoztatott fel a médiában, a kapitalizmus hőseit, akik hatalmat szereztek és nem függtek egzisztenciális értelemben a férfiaktól: politikusokat, mint Hillary Clinton vagy Christine LaGard, és olyan self-made nőket, mint J. K. Rowling, Martha Stewart és Oprah Winfrey. Amellett, hogy valóban csak a nők egy szűk rétege került privilegizált helyzetbe (nagyrészt fehér, középosztálybeliek), az empowerment feminizmus azért is zsákutcának bizonyult, mert elveszítette politikai jellegét, és passzívan elfogadta a limitált mennyiségű meghívót a férfiak klubjába ahelyett, hogy egy befogadóbb, igazságosabb rendszer átalakításán dolgozott volna. Az empowerment feminizmus a 2008-as világválság után kezdte igazán hitelét veszíteni, amikor is felszínre került, hogy az egyenlőtlenségek nem tűntek el, sőt mélyültek, illetve új formában jelentkeztek.
A kelet-európai férfi válsága
Az úgynevezett félperifériás kelet-európai államokban, így Magyarországon is ennek különösen éreztük a hatását. A korábbi globális rend felborulására ugyanis ezekben a társadalmakban leginkább a populista jobboldal tudott úgy reagálni, hogy abból erőt kovácsoljon. A konzervatív vízió része lett az úgynevezett antigenderizmus, ennek részeként pedig a nők társadalmi szerepének restaurálása is. Ekkor kezdtek el a politikusok arról beszélni, hogy a nők igazi feladata otthon van. Szociológiai elemzések szerint az ideológiának több rejtett célja van a népességnövekedési szándék mellett: a patriarchális hatalmi status quo fenntartása, és a munkaerőpiacról kiszorult vagy a kiszorulás veszélyének kitett férfiak kompenzációja. „Az elmúlt években ismét megjelentek a magyar közbeszédben azok az antifeminista érvek, amelyekről azt hittem, hogy már rég magunk mögött hagytuk őket” – teszi hozzá Antoni Rita. A kutatási eredmények is zavarbaejtőek. Míg felmérések szerint 1993 és 2008 között fokozatosan csökkent itthon a nemek közti egyenlőtlenség indexe, a 2000-es évek vége óta az arány stagnál, ami a többi ország helyezését tekintve leszakadást jelent. És bár kimutathatóan egyre többen gondoljuk azt, hogy a nemi szerepek flexibilis kategóriák, a családon belüli szerepekről továbbra is tradicionálisan vélekedünk. „Az államszocialista múlt annyira gyanakvóvá tette az embereket a baloldali eszmékkel és a női emancipáció eszméjével kapcsolatban, hogy ennek a következményeit még ma is nyögjük” – magyarázza Antoni Rita.
Amiről nem beszélünk eleget: gazdasági erőszak
A foglalkoztatás és a bérek területén is megmutatkozik, hogy a 2010-es években romlott itthon a nők helyzete és növekedett az őket érintő gazdasági erőszak mértéke: egyrészt megnőtt az alulfoglalkoztatottak aránya, továbbá kutatások igazolják, hogy kirekesztő és megkülönböztető intézményi mechanizmusok működnek a kisgyerekes nőkkel szemben. Sőt, még a bértáblák miatt kontrolláltnak hitt közszférában is kevesebbet keresnek a nők. A hagyományos nemi szerepek szerinti munkamegosztást két új rendelkezés igyekezett bebetonozni: egyrészt meghosszabbították a GYES és a GYED idejét, másrészt a nők a korábbinál hamarabb, immár 40 év szolgálati idő után nyugdíjba vonulhatnak. Az úgynevezett genderideológia elleni küzdelemhez ezeken kívül olyan konkrét kormányzati intézkedések társultak, mint a CSOK vagy a kötelező szülőgondozás. Úgy tűnik, a nők helyzete addig nem javul, amíg a populista konzervatív rendszer nem változik – és akkor még nem beszéltünk a nők olyan csoportjairól, akik ennél is nagyobb kihívásokkal néznek szembe.
Mindannyian kurvák vagyunk
Az elmúlt húsz év egyik legfontosabb (és sajnos örökké aktuális) témája a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelem. Ezen belül a szexuális erőszak akkor kapott igazán nagy társadalmi figyelmet, amikor 2011-ben elindult a Slutwalk-mozgalom, ami a nemi erőszak kultúrájának felszámolására szólított fel, beleértve az áldozathibáztatást és a szexuális erőszak áldozatainak megszégyenítését is. A tüntetések Torontóban kezdődtek, miután egy rendőr azt javasolta: ha egy nő el akarja kerülni a nemi erőszakot, ne öltözzön úgy, mint egy ribanc. Az olyan esetek miatt, mint a pécsi rendőrség által közzétett botrányos „Tehetsz róla, tehetsz ellene” oktatóvideó, itthon is aktuális lett a RibiSéta, sőt megszületett a Luvnya Kiáltvány is, amelynek szerzői rögzítették: „Nem vagyunk hajlandók a férfiak igényeihez alakítani az öltözködésünket, külsőnket és viselkedésünket! Ha a ribanc, kurva, luvnya, céda, rosszlány, picsa olyan nő, aki saját maga rendelkezik a teste fölött, saját maga dönti el, hogy kivel, mikor és mit csinál, akkor mindannyian kurvák vagyunk!” Az igazán aggasztó, hogy a családon belüli erőszak témájára még a médiába bekerült, sokkoló esetek és a NaNE Egyesület kommunikációja ellenére is jobbára immunis a társadalom, és jelenleg esélyt sem látni arra, hogy Magyarország csatlakozna az Isztambuli Egyezményhez vagy alkalmazná annak szellemiségét. A számok indokolnák: Magyarországon havonta átlagosan 3 nőt meggyilkol a partnere vagy volt partnere, minden ötödik nő olyan családban nő fel, ahol az apja verte az anyját, a 15 alatti lányok 25%-a pedig fizikai vagy szexuális erőszak áldozatává válik.
A női szépség újradefiniálása
Jóval népszerűbb és médiabarátabb feminista témák voltak azok, amelyek a saját test feletti rendelkezést és a testpozitivitást helyezték középpontba. Ilyen volt a többi között a 2012-ben indult Free the Nipple (Szabadságot a mellbimbónak!) mozgalom, ami arra az általános konvencióra hívta fel a figyelmet, hogy míg a férfiak mászkálhatnak nyilvánosan félmeztelenül, addig a nők esetében ezt illetlennek tartjuk, sőt több országban büntetendő cselekmény. A mozgalomhoz sztárok csatlakoztak is, például Miley Cyrus, Lena Dunham és Rihanna. A közösségi oldalak népszerűségével párhuzamosan nőtt a bodypositivity-mozgalom ismertsége is. 2012-ben Tess Holiday plus size modell elindította az #effyourbeautystandards kampányát, aminek hatására egyre többen kezdtek beszélni a női szépséggel kapcsolatos irreális normákról. A plus size modellek láthatóbbá váltak, és még a Mattel is kiadott egy új Barbie-babacsaládot három különböző testmérettel és hét bőrszínnel.
Szabadságharcosok a fotelből
A közösségi oldalak és általában az internet hatása itthon is növelte a feminista mozgalmak népszerűségét. 2009-ben indult el a Nőkért.hu, akkor az egyetlen rendszeresen frissülő magyar feminista oldal (ami a mai napig aktív), azóta pedig már számtalan honlap, blog, podcast, YouTube- és közösségi csatorna foglalkozik kifejezetten nőjogi témákkal. A trend ellenére Antoni Rita úgy látja, hogy az internetes feminizmus általánosságban ahelyett, hogy előmozdítaná, inkább helyettesíteni látszik a valós cselekvést. „A lájkolási kedv sokkal magasabb, mint a tulajdonképpeni cselekvési hajlandóság, és járványszerűen terjed a karosszék-aktivizmus”. Hozzáteszi azt is: az elmúlt időszakban már sokan lájkolni sem mernek, nehogy a munkáltatójuk meglássa, hogy feminista tartalmat kedvelt. „Talán a civil aktivizmus csorbult hagyománya az ok, hogy a többség másoktól várja a változtatást és úgy véli, az aktivisták helyettük, és nem velük dolgoznak.”.
Terfek az emberi jogok ellen
Jelenleg két fő irányzata van a feminizmusnak itthon és világszerte, a nézetbeli különbségek pedig olyan súlyosak, hogy gyakorlatilag egyik sem ismeri el a másik legitimitását. Az egyik a liberális, progresszív, emberjogi diskurzus, ami az identitáspolitika és a metszetszemlélet jegyében az LMBTQ+ mozgalommal szimbiózisban jelöli ki a feminizmus útját, a másik a liberális globális elitek ellen irányuló, rendszerszemléletű feminizmus, amelynek képviselői a női jogok és az LMBTQ-jogok vélt ellentmondásosságára igyekszik felhívni a figyelmet. Ez utóbbihoz tartoznak az úgynevezett terfek (a transz kirekesztő irányzat követői), akik a liberális feminizmus egyik nagy veszélyét abban látják, hogy a transz nők női terekbe engedésével a nőként született nők elveszítik a saját identitásuk meghatározásához fűződő jogukat. A nő- és melegjogi mozgalomnál is jóval kisebb érdekérvényesítő erővel bíró, tehát sokkal sebezhetőbb transzfeminista mozgalom létezéséről nem is igazán hallott a magyar átlagpolgár egészen addig, amíg a nemzetközi populista retorika a programja részévé nem tette a transzgyűlöletet, majd ennek folyományaként 2020. március 31-én, a Transznemű Láthatóság világnapján a parlament elé nem került az a később meg is szavazott törvénymódosító javaslatcsomag, amelynek 33. §-a rögzíti, hogy az embereknek kizárólag az anyakönyvbe bejegyzett nemét fogadja el hivatalos nemként, az utólagosan nem változtatható meg. A metszetszemléletű feminizmus alapvetésnek tartja, hogy a transz jogok női jogok és emberi jogok, és a transzneműeket ért támadások, sérelmek ellen a mozgalomnak erkölcsi kötelessége fellépni. Ennek a szemléletnek köszönhető, hogy a feminizmus a mozgalom részévé tette más marginalizált csoportok jogegyenlőségi küzdelmét is, felismerve azt, hogy a rendszerszintű hátrányok oka maga a rendszer. A metszetszemlélet hangsúlyozza, hogy az ember egyszerre több elnyomott csoport tagja is lehet, az elnyomások ellen fellépni pedig csak egységes aktivizmussal lehet.
Romák a feminista térképen
E szemlélet jegyében kapott erőre itthon a roma feminizmus is. „A mai roma nőjogi mozgalmak és szerveződések az 1970-80-as évek roma kultúrpolitikai kezdeményezéseivel indultak, amelyek keretében számos roma művésznő és értelmiségi hasított ki magának nagy szeletet a közéletben – mondja Fedorkó Boglárka roma aktivista, az Ame Panzh kollektíva egyik alapítója. – A művészetek mint az önreprezentáció eszközei az elmúlt 20 évben is jelentősek maradtak, például a nemrég elhunyt Omara munkássága. A mozgalom elsődleges célja jelenleg a politikai, közéleti szerepvállalás a sokszor férfidomináns roma mozgalomban.” A mozgalom jórészt az oktatás miatt jelent meg nálunk jóval később, mint mondjuk a részben hasonló célkitűzésekkel működő fekete mozgalom a nyugati társadalmakban. „Itthon még ma is borzasztó alacsony az egyetemet végzett romák száma, az oktatás hiánya miatt pedig alacsony maradt az érdekérvényesítő, közösségmobilizáló kapacitás is” – mondja Fedorkó Bogi. A jövőben fontos feladta lesz a mozgalomnak, hogy a legkiszolgáltatottabb romák problémáival is foglalkozzon, mint amilyen az emberkereskedelem és prostitúció, drogfogyasztás vagy a hozzáférés hiánya a reprodukciós jogokhoz. „Sok témáról csak félve beszélnek a roma feministák is, tartva attól, hogy tovább stigmatizálják az egész roma közösséget, de a jövőben ezeket a kérdéseket fontos lesz tabutlanítani és kontextualizálni szélesebb történelmi-társadalmi látószögből.”
Ragyogás vagy sötétség?
És mi vár még ránk a közeljövő feminizmusában? Catherine Holst norvég feminista úgy látja, hogy az individuális narratívák helyett egyre fontosabb lesz a közösségi gondolkodás, illetve az ökoszemléletű és antikapitalista feminizmus. Ai-jen Poo amerikai aktivista szerint egyre többen felismerik majd, hogy az a férfiak által uralt rendszer, amiben élünk, és ami arra az elvre épül, hogy ha valakinek több van, a másiknak kevesebb lesz, nem fenntartható. A megoldást nem az jelenti, hogy a férfidominanciát női dominancia váltsa fel, hanem a hatalom egyenlő megosztása. Ann Friedman és Aminatou Sow ragyogáselmélete írja le legjobban ezt a kívánt célt: „csak akkor ragyogok, ha te is ragyogsz.” Ennek a hatalomelméletnek az alapja nem az összeadás és a kivonás, hanem a szorzás: túllépve a versengésen egy kollektív prosperálást vizionál. Itthon valószínűleg egyhamar nem köszönt ránk a ragyogás korszaka. Antoni Rita szerint a Demográfiai Csúcson és a Családjogi Konferencián felvetett témák arra engednek következtetni, hogy a fundemantalizmus felé tartunk, és ha marad a jelenlegi berendezkedés, a genderellenes kampány következő áldozatai a nők reprodukciós jogai lesznek. Szomorú megoldás lenne, ha ennek hatására egyre többen költöznének el itthonról, vagy mondanának le a karrierjükről. A liberális feminizmus mindenesetre sok más mozgalommal együtt azon dolgozik, hogy ez ne így történjen, de ahhoz, hogy valóban nyomást tudjon gyakorolni a rendszerre, ahhoz egy kritikus tömegnek kell csatlakoznia a küzdelemhez, ami még korántsem ért véget.
Magyar feministák, egyesüljetek!
Éppen húsz évvel ezelőtt indult el nálunk a társadalmi nemek tudományának intézményesülése, ezzel együtt pedig az első feminista rádióműsorok, irodalmi körök, nőjogi és nőtörténeti honlapok. Olyan mai napig is működő feminista szervezetek indultak el, mint a Labrisz Leszbikus Egyesület, aminek kitűzött célja a cisz- és transznemű, leszbikus és a biszexuális nők önelfogadásának és láthatóságának erősítése, a Női Érdek, ami a hazai női mozgalmak munkáját igyekszik összefogni ernyőszervezetként, a Patent Egyesület ami női jogvédelemmel és társadalmi érzékenyítéssel foglalkozik, a Nőkért Egyesület, ami nem csak a nőkkel szembeni erőszak és a szexizmus ellen küzd, hanem a feminista mozgalmakat és a nőtörténelmet is kutatja akadémiai szinten, és a Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány, ami a sértetti képviseletre épülő stratégiai pereskedéssel és társadalmi kampányokkal, közbeszéd formálással foglalkozik, kiemelt figyelmet fordítva az olyan ügyek képviseletére, amelyek alkalmasak a rendszerszintű problémák bemutatására. Tovább növelte a bizakodás hangulatát, hogy a baloldali kormányok nőpolitika terén előremutató intézkedéseket tettek, megalakult például a nőpolitikai titkárság, és volt esélyegyenlőségi minisztérium is. Akkoriban a feminizmusnak összességében jóval nagyobb mozgástere volt, mint ma.