Miért megyünk világgá? Interjú Marék Veronikával
Hányan ne éreztük volna úgy gyerekkorunkban, hogy már semmi sem segíthet rajtunk, csak ha világgá megyünk? A szülők talán lenézően mosolyognak ilyenkor, de vannak, akik még emlékeznek gyerekkoruk fojtogató helyzeteire. Mit lehet tenni, mikor mindenki rajtunk nevet, mikor úgy érezzük, nem illünk sehová és mint Laci, sötét veremben érezzük magunkat, ahonnan nincs merszünk előbújni? Hát persze, hogy menekülni.
Kippkopp magányosan járja az erdőt, figyeli a szöcskéket, hintázik a virágokon és segít a széncinegének. Boribon vágással a hasán, szomorúan, cserben hagyva bolyong dombról le és domra fel. A csúnya kislány szintén világgá ment: ő pedig azért, mert mindenki kinevette, mikor bejelentette, tündérnek szeretne öltözni.
Marék Veronika az elcsépelt tündérmesei toposzból (a világgámenésből) modern gyerekdrámát képes csiszolni. A letisztult formák és egyszerű színek kitűnően illeszkednek a történetek feszes, egyenes vonalához a Boribon, a játékmackóban. A macit ajándékba kapja két fiú (testvérek), akik először megörülnek Boribonnak, játszanak is vele műtőset, aztán otthon hagyják szétszabdalt hassal. És nélküle játszanak tovább.
Emlékszem, én olyan durván azonosultam Boribonnal annak idején, hogy bár tudtam, mi lesz a befejezés, valahogy mégsem tudtam túltenni magam azon, hogy így magára hagyták. Vigasztalhatatlannak éreztem magam és a heget, amit vágtak rajta, úgy gondoltam, örökké viselni fogja.
Talán a szerző is érezhette, hogy a macinak nincs helye ennél a két fiúnál és később talált neki új gazdát: a csudajófej Annipannit. Az Annipanni-könyvek azonban csak a Boribon, a játékmackó ismeretében élvezhetőek igazán. Ez a boldog és cseppet sem hamis otthoni béke, ami a sorozat minden egyes részét csurig hatja, csak akkor elfogadható, ha tudjuk, mi mindenen kellett korábban szegény Boribonnak átmennie. Így viszont minden kis eseménynek súlya és döntő fontossága lesz: a boldogan-éltek hosszadalmas és nagyon fontos kifejtésévé válnak, amelyek talán a tizedik folytatásra elegendőek lesznek ahhoz, hogy fellélegezhessünk és elhiggyük, kedvenc macink élete jóra fordult végre. Van már cicája és autója is.
A Kippkopp és Tipptopp sötétebb és elmosódottabb színvilága ezzel szemben egészen drámaivá emeli a gesztenyelány hányatott sorsát. Tipptopp, akiről nem tudni, honnan jött és volt-e családja valaha (amint a Kippkopp gyerekeiből megtudjuk: a gesztenye-gyerekek egyszerűen a fán teremnek), a történet folyamán végig azon van, hogy barátokat, családot találjon magának. Vagy ki tudja: párt keres magának, mint egy világot járó, elszánt nagylány. Próbál alkalmazkodni, szerepeket játszik, beöltözik madárnak, lepkének és sündisznónak is, de nem fogadja be senki. Az állatok téli álomba merülnek vagy elszaladnak előle. Aztán persze rátalálnak egymásra Kippkoppal. Nekem külön tetszik a befejezés: mikor meglátják egymást, nem házasodnak össze rögtön, ahogyan királylányéknál szokás, hanem külön élnek (!) és csak egy idő után költözködnek össze. Akkor viszont világgá is mennek rögtön.
A Laci és az oroszlán véleményem szerint az a Marék-kötet, amiről száz év múlva is a legtöbbet fognak beszélni. Bár itt nem hagyományos értelmében megy világgá a főszereplő, a sötét szobából a kötekedő osztálytársakig vezető út legalább olyan nehéz és hosszú, mint egy üveghegyen túli túra. Krokodilkönnyek és bociszemek helyett ebben a karcsú kis könyvben a gyerekdepresszió és szorongás fojtogató esszenciáját kapjuk. Rengeteg fekete felületet és kevés, szikár szöveget. A piros kis oroszlán pedig, aki végül reményt és erőt ad Lacinak, cseppet sem hasonlít a hófehér lelkiismeretre és angyalra szerencsére: inkább olyan, mint egy fürge ázsiai harcos. Aki nem csak erős és bátor, de képes megnevettetni is azt, aki szomorú. És tele van depresszióelleni életenergiával.
Hogy hogyan képesek ezek a furcsa, két-három vonással és néhány szóval életre keltett lények (egy csavargó gesztenye-gyerek, egy átlagos barna mackó vagy egy kócos, zöldpizsamás fiú) más-más generációba és különböző kultúrába tartozó gyerekeket világszerte, Amerikától Japánig ugyanúgy megfogni, az egy megfejthetetlen, túlságosan bonyolult rejtély. Meg sem próbáljuk megfejteni. Helyette Marék Veronikával hétköznapi dolgokról: Japánról, az ottani élményekről és készülő munkáiról beszélgettem.
Hogyan indult a japán karrier? Ha jól tudom, semmi tudatosság nem volt benne.
1964-ben kezdődött, amikor egy nemzetközi könyvvásáron kinézte magának a Laci és az oroszlánt egy japán kiadó. Rá egy évre már ki is adták, ez volt az első nemzetközi sikerem. Hát nagyon királyok voltunk akkoriban azzal a néhány dollárral, amit évente küldtek. Sokat jártuk belőle külföldre, és hoztuk haza az olyan különlegességeket, mint a Milka csoki, a Persil mosópor meg a Commodore 64-es számítógép. Én nem gondoltam, hogy ilyen hosszú távon ki fog tartani, de a mai napig jelennek meg kint sorban az új könyvek is, a magyar megjelenésekkel majdnem egy időben. Megjelent már a teljes Kippkopp- és Boribon-sorozat, és valamiért tetszik nekik minden, amit csinálok.
A legnagyobb sikered azonban a mai napig a Laci, ha jól tudom. Mi fogta meg Japánt ennyire benne?
Ezen természetesen sokat gondolkodtam én is. Nem állítanám, hogy sikerült megértenem teljesen a japánok kultúráját, de sokat foglalkoztam vele. Egészen megdöbbentett az, milyen kegyetlen dolog náluk a kiközösítés. Vannak gyerekek, akik még az öngyilkosságot is megkísérlik, mert rettegnek a magánytól és attól, hogy nem tudnak megfelelni. Talán erről szólhat számukra a Laci és az oroszlán. Az a kis piros oroszlán, aki segít Lacinak legyőzni a gyávaságot, nekünk, magyaroknak lehet, hogy egyszerűen csak a bátorságot jelenti, de Japánban valami sokkal életbevágóbb dolgot. Amikor kint vagyok Tokióban vagy Oszakában dedikálni, szülők és nagyszülők jönnek oda hozzám, hogy elmeséljék, milyen sokat jelentett nekik a könyvem, és ha a 70-es, 80-as évekből őrzött példányokat tesznek elém, teljesen meghatódom. Eddig közel félmillió japán nyelvű könyvet adtak el belőle.
És Neked mit adott Japán? Te is érzel valami rokonságot?
Hogyne adott volna. Különösen szeretek ott lenni, heteket maradunk mindig a férjemmel. Ez a kettőség, ahogyan egyszerre tudnak végtelenül udvariasak és előzékenyek lenni és közben őrült tempóban élni, nekem nagyon tetszik. Idén a legnagyobb japán élményem gyerekszívű felnőttként egy vidéki városban, Narában volt. Több mint ezer dámszarvas él szabadon egy hatalmas parkban, és az emberek ott sétálnak körülöttük teljes békességben. És képzeld, még a szarvasok is hihetetlen udvariasan közlekednek (nevet), hozzánk sem értek, akkor sem, mikor elővettük a kekszes zacskót. Illetve volt egy, aki a hátam mögött állt és finoman megbökött a fejével, hogy ő is kér, ha szabad.
Tetszenek a különleges japán fürdők is, egyik kinti kiadóm (hát ott is több van, ugye, mint itthon) egy alkalommal elvitt bennünket egy hagyományos vendégfogadóba, ahol forró, 40 fokos forrásvízben ücsörögtünk, és a vízben narancsok úszkáltak. Gyönyörű japán ruhákban jártunk és puha zoknikban, a szobánk pedig egy igazi tatamis szoba volt, teljesen üres, bútorok nélkül, csak éjszakára kaptunk egy ágyat. Japán gyerekkultúrája is lenyűgöz, amiket például Hayao Miyazaki művel, attól én teljesen oda vagyok, rajzfilmjeiben olyan elképesztő világok tárulnak fel, mint Andersennél.
Mit szólnál, ha a Boribonból anime készülne?
Boribonból sajnos nem lesz sem anime, sem rajzfilm. Akartunk a könyveimből mozgó változatot készíteni, de hamar visszakoztam. Rájöttem, hogy Boribonék nem mozoghatnak. Minden megváltozna tőle. Úgy érzem, hogy a képeskönyvekben benne van minden, amit mondani szeretnék, és a gyerekek képzeletében a figurák mozognak is. Hadd működjön bennük a belső mozi. Jól tudom, hogy készülsz egy felnőtteknek szóló könyvvel is?
Igen, már egy ideje készül, éppen most tartok a képek beszkennelésénél. Az egész rokonság tűkön ül már, és nagyon várják, ugyanis egy családi krónika lesz belőle. A fiaim mondogatják mindig, hogy siessek vele, mert különben soha senki nem fogja megtudni, kik azok az emberek a régi fényképeken (nevet). Ezért hát sietve dolgozom rajta, de közben születnek még gyerekkönyvek is. Októberben például kettő jelenik meg, a Kippkopp, hol vagy? (Ceruza) és az Öcsi és Bátyó (Vivandra).