Miért hordanak a heteró férfiak rózsaszínt?
A Boxer férfi életmódmagazin 2006-ban indult el Magyarországon és ez volt az első (és 2018-ban elmondhatjuk: az utolsó) olyan országosan terjesztett glossy lap, ami kifejezetten meleg férfiakat célzott és anélkül, hogy kínos társkereső hirdetésekkel, még kínosabb erotikus fotósorozatokkal és a HIV-fertőzésről szóló cikkekkel pakolták volna tele, azt az érzetet keltette, hogy végre hozzánk is elért az a szabad, friss és életigenlő életmód, amit addig csak az Attitude, az Out vagy DNA magazinokból ismertünk. A cikkem 2007-ben jelent meg, amikor még csak kóstolgattuk a "metroszexuális" és a "pomoszexuális" kifejezéseket: vagyis épp egy időben azzal, hogy elkezdtek a heteró pasik itthon is rózsaszín inget hordani és arcápolót használni.
Nem rég óriásnapszemüvegre vadásztam az egyik kedvenc (meleg) barátommal. Mikor már a hatodik lazacrózsaszín felsőben feszítő pasit láttuk dizájner kiegészítőket válogatni, Tomi csendesen, de annál kétségbeesettebben jegyezte meg, hogy elege van már a buziszerkóban fickóskodó heterókból. Nem elég, hogy totál elérhetetlenek, de még össze is zavarnak bennünket azzal, hogy úgy néznek ki, ahogyan csak a melegeknek lenne szabad. Hol van már az az idő, mikor a lányok azon sopánkodtak, hogy minden trendi és jólfésült pasiról kiderül, hogy meleg? Most minden fordítva van: a hidratálókrémek címkéjét bújó pasinak hiába keressük a tekintetét a parfümpult mögül, mert a csajosztályról megérkezik a barátnő és együtt elindulnak a kasszához. Akkor most mi van? Támadnak a metroszexuálisok?
Tény, hogy egyre nehezebb különbséget tenni melegek és heterók között. Korábban ugye az volt a probléma, hogy a melegek viselkedtek heterósan – bár azért megtaláltuk egymást, a radar mindig kiszúrta azt a kis árulkodó jelet. De most, hogy itt ez a sok felszabadított fickó, akik tapsikolnak örömükben, amiért nem kell megfelelniük a sör-foci-rambó ideálnak, úgy tűnik, minden a feje tetejére állt. Egy másik (heteró!) barátom nemrégiben azt mesélte, hogy operában voltak a (szintén heteró) haverjával. És miért ne érdekelhetné őket Tosca nyavalygása? Az talán buzis?
Buzi-e vagy?
Nem feltétlenül: az újradefiniált férfiasság ugyanis úgy szól, hogy attól, hogy buzis vagy, még nem leszel… buzis. Az új férfitípus kialakulásában persze nagy szerepe volt nem csak feminista öreganyáinknak, hanem a fogyasztói piacnak is – meg kellett teremteni a vásárló férfi típusát. Amióta pedig Mark Simpson nevet is adott az új mutációnak, azaz megalkotta a metroszexuális férfi fogalmát (1994-ben), egyre több pasi indult el az önfelszabadítás útján. A metroszexuális hullám hatására a heterók is létjogosultságot kaptak arra, hogy kocsma helyett bárokban ücsörögjenek, sör helyett koktélt rendeljenek, konditerem helyett fitnesz központba, spa-ba és mélyhámlasztó arckezelésre járjanak, a legtrendibb tervezők ruháira és kozmetikumaira költsék a pénzüket és magazinokat olvasgassanak, miközben meccs helyett sorozatokat néznek és a hajukat simítják, direkt férfiaknak kínált hajvasalóval.
A reklámokból lassan eltűnt a „féérfiasan tökééleteees” pasi és megjelent a helyén az anorexiás modellfiú: izom csak szolidan, smink ízlésesen, frizura kócosan és felsőtest fénylőn szőrtelenül. Ez a gonosz új fiú szálkásít, nem gyúr és nem a kocsma előtt feszít, hanem egy übertrendi koktélpultnál. Ő az örök fiatalság, a szépség és a buziálmok megtestesítője: és mostantól a heterók is megőrülnek érte. Ahogyan korábban az ujjatlan trikóban söröző atléták után vágytak, úgy vágynak most a skinny boy teste, méregdrága ruhája és a ránctalan szemkörnyéke után – mert pontosan ugyanolyanok akarnak lenni.
Aki nem hiszi, nézzen bele egy férfi életmódmagazinba: a macsóskodó cikkek mellett már ott van a huncut divatösszeállítás, a kocsireklám után két lappal pedig egy stressz nyomait eltűntető szérum. Az AskMen.com nevű macsóportál nemrég összeállított egy listát az olvasóinak: „Férfiak, akik inspirálnak bennünket”. A metroszexik még csak hagyján (mint Justin Timberlake, Jude Law, és Beckham) de az 5. helyen nem más virított, mint a világ egyik legnagyobb ordasbuzi tervezője, Tom Ford. Ugye csupa olyan név, akik ugyanúgy szerepelhetnének egy melegek által összepakolt listán is? „Férfiak, akik… khm, inspirálnak bennünket”.
Az, hogy a heterók átpályáztak a mi felségterületünkre, összezavar pár meleget. Számukra biztonságosabb volt kisebbséghez tartozni, szubkultúrában élni. Az ő rögeszméjük, hogy minden lehetséges fórumon hangsúlyozzák a különbözőségüket („más vagyok, te pedig ezt fogadd el”), sértetten és büszkén hordják a rájuk osztott sztereotíp szerepeket, a szivárványos karkötőt és a streccshálós haspólót, kilós sminkmaszkban és vadul lambadázva vonulnak a büszkeség napján. És mintha hivatalos szószólóink is igyekeznének tovább éltetni a kisebbség-légkört. Elég, ha beleszagolunk néhány másik meleg magazinba: olcsó, művészkedő és tragizáló légkör árad belőlük amihez a 80-as évek esetlen és fojtott erotikáját idéző, szabadulni vágyó, de elnyomott, bénázgató hangja társul. Ahelyett, hogy észrevennék, hogy a mindennapokban egyre inkább tűnnek el a heteróvilág és a melegvilág közötti különbségek, egy teljesen melegellenes stratégiához ragaszkodnak: mintha az lenne a céljuk, hogy minél inkább elhatárolódjanak a társadalomtól és duzzogva dagonyázhassanak a szívárványmintás gettóban. Pedig a mindennapjaink túlcsordulnak a kommersszé vált buzikultúrától: a tévésorozatok, a színház, a divat, a lakberendezés nem lennének olyanok, mint amilyenek, ha nem vettek volna belőle ki oroszlánrészt a meleg művészek. A meleg kultúra mindenki lakásában ott van és akár észreveszik, akár nem, az emberek szeretik a Will és Grace-t, Tennessee Williamset és Gaultiert. És ez így van jól. Mert ki akar egy külön melegvilágban élni, zavaros és ellentmondásos törvények között, merev szerepekhez igazodva, buta alvilági nyelvezettel? Ugye senki sem gondolja azt, hogy a coming out és a buzivilágba olvadás jelentené a szabadságunkat?
Queer-e vagy?
Egy metroszexuális pasi és egy jól szituált meleg fickó között már csak egyetlen különbség maradt: a szexuális életük. Gender filozófusok ezért igyekeznek a nyelvből is eltüntetni a különbségeket. Mivel nem a szexualitásunk határozza meg azt, hogy hogy nézünk ki, mit viselünk és kik vagyunk, ezért a heteró, meleg, leszbikus, biszexuális identitáskategóriákat a szakértők szeretnék megszüntetni. Szabadon választhatunk, mit építünk be a szokásaink közé: megfér egymás mellett a műszempilla és az olajos kanna is. Aki pedig elég merészen mer válogatni, az elmondhatja magáról, hogy igazi pomo (Carol Queen, amerikai írónő elnevezése a posztmodern szexualitásra utal), vagy hogy igazi queer. A pomók és a queer-ek nem feltétlenül melegek – tuladonképpen bárki lehet queer, aki részese akar lenni ennek az új, egyszerre romboló és építő kultúrának. Aki mer össze nem illőnek gondolt dolgokat társítani, sztereotípiákat meghaladni, új típusú identitásokat megélni, és közben halál komolyan szórakozni.
Az új szabály tehát így szól: ugyanúgy, ahogyan nem tudjuk megmondani, mit jelent felnőttnek és gyereknek lenni, nem tudjuk, mi az, hogy nőies vagy férfias, ugyanúgy nincs éles határ meleg és heteroszexuális között sem. A queer-aktivisták és a posztmodernek szerint el kell felejtenünk a hierarchiákat, mert bárki lehet egyik nap Judy Garland, másnap pedig Szuper Márió. És egy heterónak ugyanolyan joga van ahhoz, hogy matrózcsíkos trikóban taposson a fitness teremben, mint neked! Ha nem látod a tömegtől a Magic Mirrorban a travishow-t, ha bejelentkezett eléd egy apuka a kozmetikusnál, ha túl sok heteró párt látsz smárolgatni a buzibárban, ne fanyalogj, hanem ünnepelj! Mert nem a tüntető kisebbségi alapítványok és nem is a nagy törvénymódosítások fogják megoldani a diszkriminációs problémáinkat – hanem a mit sem sejtő rózsaszín pólós heterók.
Kis metroszexualitás-történelem
- Az ókori Egyiptomban a gazdagabb pasik napja illatos fürdővel kezdődött,ami után alapos hámlasztás következett (ne próbáld ki: agyagból és hamuból készült kenőccsel radírozták magukat), rendszeresen szőrtelenítettek is (még a fejüket is tök kopaszra borotválták), divat volt a vastagon kihúzott szem és a vállig érő fekete paróka.
- A görögök és a rómaiak fürdővel, gyógypakolásokkal és masszázzsal kényeztették magukat (meg egymást), ismerték a hajsütővasat, az apollóni fürtöket viasszal fixálták és nagyon finnyásak voltak az alakjukra, napi több órát edzettek meztelenül a gümnaszionokban.
- A sötét középkorban csak a lotyók festhették magukat, a férfideál a szakadt, borostás aszkéta volt, az egyház semmi hiúságot nem tűrt.
- A reneszánsz idején Itália felfedezte a görög férfiideált és mindenki igyekezett úgy kinézni, mint egy Botticelli-angyal: Velencében divat volt a szőkítés és a szálkás izomzat (lásd Michelangelo Dávidját). Feltalálták a fogfehérítést, a parfümkészítést és az igényes pasi már könyveket is tudott olvasni, hála Guttenbergnek.
- Az Ancient Régime Franciaországjában végre elkezdtek az emberek ismét fürdeni (néhány évtizedig ugyanis az a babona járta, hogy a vizes bőr vonzza a bacikat). A gazdagabbak vakolatnyi púderben jártak az udvarban, nemcsak a férfiak, de a gyerekek is lisztesképűek voltak. Casanova és a Napkirály literszám öntötte magára a drága parfümöt, pattanásra szépségtapaszt használtak, fényesítették a körmüket és mindenki azokban a szörnyű rizsporos parókákban nyomult. A tüdőbaj és a pestis ellenhatásaként trendi lett a kövérség.
- A 19. század a kegyetlen fogyókúrák évszázada volt (Byron például hajnalig virrasztott, hogy karikásak legyenek a szemei és beesett az arca). A trendi polgárok ecetet ittak és citromot ettek, hogy betegnek nézzenek ki és titokban fűzőt hordtak a ruha alatt. A század végén csak erősödött ez a szépségkultusz, az abszolút ideál a csontsovány, tébécés, ópiumfüggő költő lett – visszatért a középkori aszkéta ideál, csak ellenkező jelentéssel.
- A 20. század a dandy megjelenésével indult: szalagok, fodrok, ékszerek minden mennyiségben. Legyél különc és hordj ondolált frizkót – tartották a menők. A szalonok legtiszteltebb tagjai nem csak művészetet gyártottak, divatot is diktáltak: elindultak a párhetes trend-hóbortok, még a finn tábornok is festette a körmeit. Az öncélú szépség az élet legfontosabb értéke lett, tehát elég nagy nyomás volt a férfiakon: Oscar Wilde egész napokat áldozott szépségápolásra, hogy este leugorhasson a bordélyházba.
- A két világháború és a totalitárius hatalmak alaposan átírták a férfiideált: eszménnyé vált az agresszív, zokniagyú macsó alakja, aki majd megmenti nekünk a világot. Érdekes párhuzamokat lehet egyébként találni néhány fasiszta propaganda-szobor és a görög szobrok között. Hatása: a demokratikus országokban is a század férfiideálja lesz az erőfitogtató, sebezhetetlen, szigorúan heteroszexuális fickó, aki mindenhol fölényre törekszik és mindenkit képes legyőzni – ekkor jelennek meg az amerikai szuperhősök.
- Posztmodern kor: a feminizmus második hullámából kinövi magát a gender studies és a queer-elmélet, megkezdődik a nemi szerepek tudományos kritikája. Gaultier piacra dobja a férfismink-szériát a következő szlogennel: a smink arra szolgál, hogy erősítse a férfi jelleget. A nőcsábász sztárok hétköznap is sminkben mászkálnak, az átlagpasi polcán pedig lassan a borotvahab mellett ott figyel a korrektor és a szemceruza is.
