• Nagy Boldizsár

Mesék különböző gyerekeknek

Updated: Sep 17


Ötéves voltam, amikor az óvónéni megkért, hogy a délutáni alvás előtt olvassam én a mesét a többieknek. Nagyon tetszett ez a feladat, mindig izgatottan vártam, nézegettem, válogattam, melyik mese legyen majd legközelebb. Egy falusi óvodáról van szó, ahol a csoportunkba járók fele cigány volt, legtöbbünk családja szegény, és nem akarom nagyon kiteregetni a magánéletemet, de én már javában szerelmes voltam az egyik kisfiúba, aki, úgy tűnt, viszonozza gyengéd érzéseimet. A hercegnőkről, királyokról, sárkányokkal megvívó szegénylegényekről szóló mesék közül nagyon kevés állt közel hozzám (az oviban nem volt túl nagy választék mesekönyvből), de azokat nagyon szerettem, amiben több különböző ember vagy állat összefogott és együtt ért el valamit. Annyira örültem volna egy olyan mesegyűjteménynek, ami rólunk, akkori ovisokról szól: cigányokról, örökbefogadottakról, olyanokról, akiknek isznak otthon a szüleik, nagyhangú, erős lányokról, szégyenlős, csupaszív fiúkról, vagy rémisztő öregekről, akikről kiderül, hogy bár morognak, mégsem gonoszak. Szerettem a népmeséket gyerekként is, de úgy éreztem, hogy egy másik világról szólnak, nem az enyémről, nem a miénkről. Hosszú évek kellettek, hogy rájöjjek, a népmesekincs is jóval változatosabb, mint az a néhány gyűjtemény, képeskönyv, ami eljutott a zagyvarékasi oviba. Hogy léteznek csodaszép és inspiráló történetek cigány hősökről (sőt: hősnőkről), szerelmes királyfikról, nemváltó táltosokról, és mindenféle emberről. Azóta eltelt pár évtized, de a mesék ugyanolyan fontosak maradtak nekem: a mai napig keresem, nézegetem, hol rejtőznek a legkülönlegesebbek.


Így aztán, amikor tavaly ősszel megkeresett engem a Labrisz Leszbikus Egyesület azzal, hogy szeretnének kiadni egy mesegyűjteményt, amiben régi mesék új átiratai lesznek majd olyan szereplőkkel, akik nem fértek bele az eredeti történetekbe, azt hittem, lerepül a hajam. Közel egy évig dolgoztunk a Meseország mindenkié című köteten, majdnem száz pályamű érkezett a kiírt pályázatra (mert az antológiában nem csak már ismert írók meséit szerettük volna közölni, hanem új tehetségeket is bemutatni), és a Labrisz munkatársaival hónapokon át olvastuk azt a sok bárcsak-lett-volna-ilyen-akkoriban-is mesét, amelyekben találkozott a népmesei világ a mi élettapasztalatainkkal. Végül 17 mesét választottunk ki, nagy örömünkre több kortárs író is vállalta a felkérést a kedvenceink közül (Tompa Andrea például most jelentkezik saját mesével először!), az illusztrácóikat pedig a boszorkányosan tehetséges Bölecz Lilla készítette. Ilyen gyönyörű lett a borító:



Ez a könyv egészen más, mint bármi, amit korábban csináltam (ezért is ömlengek itt annyit): azt éreztem, hogy egy ajándékot készítünk azoknak a gyerekeknek, akik valamiért nehezebben találják meg a helyüket. Meg persze önterápia is volt, sokunknak. Ezek a mesék azonban nem a klasszikusok helyett születtek – nem azért, mert ezek jobbak vagy igazabbak. Azért jelennek meg, hogy ilyen is legyen. Hogy aki rájuk akar találni, az rájuk találjon.


A kötet szerzői: Csehy Zoltán, Efi, Finy Petra, Gangl Eszter, Gimesi Dóra, Harka Sára, Horváth Noémi Rebekea, Kasza Kriszta, Kertész Edina, Kiss Judit Ágnes, Lakatos István, Molnár Krisztina Rita, Pengő Edit, Ruff Orsolya, Szűcs Edit, Tompa Andrea és Tóth B. Judit.