• Nagy Boldizsár

Ilyenek lennének a kóbor emberek?


Sokan fogadták örömmel, hogy meseregény született a hajléktalanságról. Kár, hogy félresikerült, mert hiába a szép, urbánus népmesei metaforák meg a mágikus realista illusztrációk, a könyv épp annyit mutat be a hajléktalanok életéből, amennyit egy középosztálybeli, belvárosi anyuka el tud képzelni, semmivel sem többet. Van itt kócos kislány, macskás boszorkány, kakaós felfújt és tényleg minden, ami kellemessé teszi a nem szalonképes témát, de az utca nehéz szagát elnyomja a temérdek, bájos féligazság és a sztereotípiák harsány eltúlzása. Mert bár kiderül, hogy akárki hajléktalanná válhat egy balszerencse folytán, A Kóbor Szálló otthontalan szereplői mind csodabogarak: egyikük „mihaszna”, a másik „kétbalkezes”, a harmadik pedig a „lustakötés címzetes egyetemi tanára”. Van, akit mókásan Lust Alfonznak hívnak, ő naphosszat henyél, a mese egyetlen barna bőrű, a képek alapján roma hajléktalanját pedig Sunyi Sanyinak (akinek „közelében bizony minden pénz elvész”). Az egyetlen közös bennük, hogy fürdeni nem szeretnek.

A végeredmény attól lesz még szomorúbb, hogy egy jólétben élő, fehér bőrű nukleáris család empatikus tagjainak (kivált a hóbortos nagyinak és kócos szőke unokájának) köszönhetően oldódik meg minden: (hajléktalan)otthonra talál az is, aki eddig az utcákat járta, a bánatos nő szerelmes lesz, és még a cigánybűnöző is megjavul. A szerző egy interjúban elmondta, a célja nem az volt, hogy megoldást kínáljon a társadalmi problémára vagy általános magyarázatot adjon, inkább keretet kívánt teremteni a szülő és gyerek közti beszélgetéshez. Nem tűnik jó ötletnek, mert a karakterek, bár szerethetőek, nevetséges, méltóságukat vesztett outsiderek, akiket úgy sikerült meseszereplővé szelídíteni, hogy egzotikumok maradtak. És azt hiszem, elsüllyednék, ha meghallanám, hogy egy gyerek Búbanyának, Lust Alfonznak vagy Sunyi Sanyinak nevezi az utcán látott hajléktalant.


Molnár T. Eszter: A Kóbor Szálló. Illusztrátor: Molnár Jacqueline.


A kritika a Magyar Narancs 2019. április 11-i számában jelent meg.