• Nagy Boldizsár

Ilyen volt a 2010-es évek gyerekirodalma



Nem túlzás azt állítani, hogy a gyerekirodalom aranykorát éljük. Akár az eladásokat nézzük, akár a kínálat sokszínűségét, panaszra nem lehet ok: a gyerekkönyvek iránti kereslet és a Young Adult-irodalom presztízse is egyre csak nő. De mi történt a 2010-es években a gyerekirodalomban, mik voltak a legmeghatározóbb trendek és mennyiben követte ezeket a magyar piac? Ennek jártam utána.


A könyves piacot vizsgáló NPD BookScan felmérése szerint ma minden második amerikai szülő rendszeresen olvas a 0-5 közötti gyerekének (Európában ez az arány még magasabb lehet). 2010 és 2015 között különösen jólfogytak a 12-17 éveseket célzó Young Adult könyvek is – de tegyük hozzá gyorsan, hogy a könyvek 78 százalékát felnőttek vásárolták, saját olvasásra, jellemzően azok a 30 és 44 közöttiek, akik a Harry Potter-könyvek megjelenésének idején voltak kamaszok. Érdekes viszont, hogy a 2010-es évek végén jelentősen megcsappant a YA népszerűsége (2017-ről 2018-ra például 26,1 százalékos bevételcsökkenést regisztráltak az Egyesült Királyságban) és a toplistákat jelenleg az éppen olvasókorba lépő, 8-12 éves gyerekeknek szóló, úgynevezett Middle Grade könyvek uralják.


A globális trendek a magyar piacot is áthatják: sosem volt még jellemző, hogy ennyi kortárs nemzetközi sikerkönyv legyen elérhető fordításban, ezzel együtt pedig a magyar gyerekirodalom is nyitottabbá vált. A kiadóink egyre merészebben kísérleteznek a műfajokkal, a témákkal és ami még jobb, hogy friss, szokatlan, divatos skatulyákba besorolhatatlan hazai hangok is megjelentek. Összeállításunkban bemutatjuk, mely gyerek- és ifjúsági könyveket tartjuk a legfontosabbnak, de kitérünk arra is, mely területeken mutatkozik hiány, mi az, amit az elkövetkezendő tíz évben látni szeretnénk.


Ökörködés, de csak okosan

Az egyik legszembetűnőbb változás a humoros és abszurd gyerekkönyvek dominanciája. Tizenhárom évvel az angol megjelenés után, 2012-ben jelent meg magyarul a világszerte kultikus A graffaló című képeskönyv, aminek mesterien sűrített, verses szövege valójában egyetlen poénra épül. Korábban kockázatos vállalkozás lett volna ilyen képhangsúlyos, egérfaroknyi szöveget tartalmazó mesét piacra dobni, de Julia Donaldson megtalálta az utat a magyar közönséghez. A csavaros és szemtelen humorú könyvek ezután sorban jelentek meg fordításban (köztük maiak is, mint például David Walliams, Dav Pilkey, Rachel Renée Russell, Jo Nesbø, Alex T. Smith, Lane Smith és Drew Daywalt gyerekkönyvei; és régi klasszikusok, magyarul most először: Dr. Seuss, Roald Dahl, Annie M. G. Schmidt és Milos Macourek történetei). Ami közös bennük: gyerekhőseik ki merik nevetni az észszerűnek gondolt, de nonszensz, képmutató felnőttvilágot, ezzel pedig feléjük emelkednek és a fikció világában ők válnak tulajdonképpeni felnőttekké.


A trendbe illeszthető az évtized egyik legnagyobb magyar sikertörténete, Dániel András munkássága: a Kicsibácsiról, Kicsinéniről, a kuflikról és egyéb furcsa lényekről szóló könyvei könnyen befogadhatóak, szórakoztatóak, de közben posztmodernül játékosak, önreflektívek, zavarba ejtőek, többrétegűek.

Lakatos István könyveinek (Dobozváros, Lencsilány, Emma és Tesla-sorozat stb.) humora ennél sötétebb, karcosabb és groteszkebb – képregényei pedig legalább olyan zseniálisak és formabontók, mint a prózája. Domonyi Rita (Tündérbodár) magabiztosan parodizálja a műfajokat, és a könnyed esztétikai-filozófiai eszmefuttatások közben csak úgy zsizseg a szövege a hol finom, hol harsány poénoktól. Harcos Bálint erőssége a bravúros sziporkázás és a remek arányérzék: úgy kedves, hogy sosem bájolog, és amikor érzelmes szituációkba visz, egy remek húzással inkább megnevettet (A boszorkánycica, A ​Tigris és a Motyó, Szofi-sorozat).


Az új, szórakoztató kötetek mellett folytatódtak a még 2010 előtt indult sikersorozataink is: Berg Judit Rumini-sorozatánál még mindig nem született közkedveltebb magyar meseregény-széria (most tart a 10. résznél), de kötetről kötetre Bartos Erika és Marék Veronika új könyvei is képesek újat mondani; nemhogy olvasókat veszítenének, egyre többet nyernek maguknak.


Lányok és egyéb lázadók

Nem sokan tudják, de minden idők legsikeresebb közösségi finanszírozású kampánya egy gyerekkönyvhöz kapcsolódik, ami 2016-ban felforgatta a teljes könyvpiacot. Elena Favilli és Francesca Cavallo 71 országból 29 nap alatt gyűjtöttek össze annyi pénzt a Kickstarter oldalon, hogy meg tudták jelentetni az Esti mesék lázadó lányoknak című könyvet. A céljuk az volt, hogy olyan nőket mutassanak be a múltból és a jelenből, akiknek inspiráló történetei egyébként nem jutnának el a gyerekekhez. Mára már több mint kétmillió példány kelt el belőle és nemcsak a folytatása jelent meg, hanem nyomában számtalan, hasonló témájú és felépítésű könyv – köztük két hazai kötet is, a Magyar mesék lázadó lányoknak és az 50 elszánt nő. Mindnek ugyanaz a célja: új példaképeket állítani a lányok elé. A feminista gyerekkönyvek épp egyidőben jelentek meg a piacon a #metoo-mozgalommal, ami kétségkívül hangsúlyozta az aktualitását – ahogy az is, hogy Törökországban korlátozzák az Esti mesék terjesztését, kizárólag felnőtt boltokban árusítható. A trenden felbuzdulva és a könyv formátumát megtartva azóta jelent már meg más szerzőktől fiúknak szóló, a maszkulin sztereotípiákat, LMBTQ+ hírességeket és bátor gyerekeket bemutató kötet is. Mindeközben hatalmas sikert arattak az elmúlt évek során az ikonikus történelmi alakokat bemutató, ismeretterjesztő és fikciós képeskönyvek is – itthon Kertész Edina és Mészöly Ágnes folytatta ezt a hagyományt, inspiráló magyar alakokkal, szépirodalmi színvonalon.


Még több színt!

Külön ki kell emelni Rick Riordan ifjúsági könyveit: a mitológiai elemeket felhasználó, modern korban játszódó sorozataiban a legnagyobb természetességgel szerepelnek muszlim valkűrök, meleg és genderfluid félistenek. A hazai kínálatból nehéz összeszedni akár tíz hasonló címet is, pláne a kisebbeknek szóló kínálatból (a Meseország mindenkié csak 2020-ban jelent meg), a legnépszerűbb kamaszkönyveink pedig jellemzően egy alternatív magyar valóságban játszódnak, amelyben az amerikai tinisorozatokból ismert klisék és romantikus elemek ismétlődnek, kizárólag fehér, cisznemű, heteroszexuális és fogyatékkal nem élő szereplők felvonultatásával. Mészöly Ágnes regénye, a Szabadlábon azonban sikeres lenne a We Need Diverse Books-mozgalom részeként is: főhőse egy kerekesszékes fiú, aki megszökik otthonról, hogy ha csak képletesen is, de a saját lábára álljon.

A téma mellett érdekesek a mesei párhuzamok, a műfaji határátlépések és a maníroktól mentes hang is, ami azt közvetíti: mind mások vagyunk, egyikünk sem más. Kalapos Éva története, a Massza egy bullying áldozatát mutatja be egészen közelről: erőteljes regénye jól érzékelteti, hogy a verbális és online erőszak épp olyan kegyetlen lehet, mint a fizikai, sőt, megfoghatatlansága, jogi tisztázatlansága miatt még károsabb is. Rácz-Stefán Tibor regényei (Fogadj el, Túl szép, Szállj a dallal!-sorozat) szókimondók, lendületesek és miközben a szerző több szálat tart kézben (vannak itt romák, túlsúlyos fiúk, kínai bevándorlók, anyagi nehézséggel küzdők, melegek), ügyel arra, hogy valóban egyéni sorsokat mutasson be, ne típusokat ábrázoljon. Nem YA, de a műfajhoz illő bátorsággal nyúl komoly témához Elekes Dóra meséje, A muter meg a dzsinnek, amiben egy alkoholista anyuka lánya megtanul önmagáról gondoskodni.


Vissza a kezdetekhez

A nemzetközi piacon hatalmas forgalmat bonyolítottak az ún. retellingek, azaz a klasszikus történetek átiratai – ezek gyakran feminista újraértelmezések voltak, disztópikus, romantikus és egzotikus (elsősorban arab és indiai) elemekkel. Érdekes módon a hazai piac nem adaptálta ezt a trendet, pedig a toplistákon itthon is évek óta előkelő helyen szerepelnek Sarah J. Maas, Marissa Meyer és Renée Ahdieh csavaros sorozatai. A mesei hagyomány azonban nem engedi a magyar szerzőket sem elszakadni: Mosonyi Aliz, Gimesi Dóra, Zalán Tibor, Tóth Krisztina és Tamás Zsuzsa is örömmel merít a népmesei hagyományból, bátran játszva az ismert elemekkel, legsikeresebben azonban a 2010-ben feltűnt Máté Angi teszi ezt, akinek könyve, a Volt egyszer egy már a megjelenés évében klasszikussá vált. A nyelvezete egyenesen mágikus, a súlya hol fáj, hol simogat: egyszerre idézi Weöres Sándor, Füst Milán, az orosz varázsmesék és sosem hallott, de ismerős boszorkányos regék hangját. Emellett az évtized egyik legnagyobb ajándéka volt a ritka, feminista szempontból különösen fontos magyar népmesék gyűjteménye, a Ribizli a világ végén Zalka Csenge Virág újramesélésében.


Trendkívüli szépírók

A gyerekirodalom presztízsét és vonzerejét is mutatja, hogy újabb és újabb kortárs szerzők kezdtek el kisebbeknek írni, és az is, hogy az írók, akik korábban egy-egy kirándulást tettek a gyerekirodalom területére, visszatértek. Kiderült, hogy a gyerekek világát is kitűnően érti Kiss Judit Ágnes, akinek Babaróka-sorozata attól zseniális, hogy miközben nem idealizál és a valóságot olyannak mutatja, amilyen, hozzáteszi azt is, hogy mi magunk otthonossá tehetjük a világunkat. Molnár Krisztina Rita alakjai kereső, figyelő, kételkedő hősök, akik a hétköznapok csöndes sejtéseit, derűs és bánatos élményeit gyűjtve egy olyan univerzumban élnek, ami közel van a mi szorongásaink terepéhez, de még közelebb egy ritkán megtapasztalható, másik világhoz, ami egyesek számára a költészet, mások számára a transzcendencia (Maléna kertje-sorozat). Szécsi Noémi gyerekeknek szánt történeteit (Mandragóra utca 7., Tetűmese) ugyanolyan komolyan veszi, mint felnőtt írásait: felrántja az ajtókat, amik a mellettünk élő, de ismeretlen világokra nyílnak, ezt pedig klisémentes, friss humorral teszi, miközben egészen bogaras, felejthetetlen karakterekkel ismertet meg. Szintén nagy meglepetést jelentettek Keresztesi József gyerekkönyvei: a Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című kötetben egy kiflivég menti meg az elrabolt királykisasszonyt és kiderül belőle az is, hogy az abszurd lírának kitűnően áll az Anyegin-strófa. Kollár Árpád bátor, szikár gyerekverseit (Milyen madár) néhány szülő elutasítja – mintha bizony nem léteznének olyan gyerekek, akiknek szemszögéből a világ cseppet sem olyan cuki és teljes, mint ahogy azt mi képzelni szeretnénk.


A kitartó „felnőtt szerzők” közt ott találjuk a továbbra is szívfacsaróan pontos Tóth Krisztinát (Felhőmesék, Anyát megoperálták, A lány, aki nem beszélt stb.); a mondókákkal és új verses meseregénnyel is jelentkező Varró Dánielt (Akinek a...-sorozat, A szomjas troll), aki miatt örül az ember, hogy magyarul olvashat; az infantilis, de elmés poénok nagymesterét, Darvasi Lászlót (Pálcika, A 3 emeletes mesekönyv); kortárs irodalmunk egyik legihletettebb költőjét, Kovács András Ferencet, aki – ahogy azt már mások is megállapították – sosem a gyerek felől közelít az irodalomhoz, hanem az irodalom felől a gyerekolvasóhoz (Árdeli ​szép tánc); és Schein Gábort (Márciusban jaguárok?), akinél komolyabban senki nem tud játszani és akinek minden kételye, tűnődése mögött ott húzódik a semleges, megnyugtató, éber derű.


Szomorú és még szomorúbb

Az ifjúsági regények piacán két nagy depresszív trend dominált: a disztópia és az ún. sick-lit. A disztópia maga nem jelentett újdonságot, korábban is jelentek meg népszerű ifjúsági könyvek, amelyek negatív képet festettek a jövőről, de míg azokban leginkább a természeti katasztrófák vagy az idegenek támadása jelentett veszélyt, a modern YA-disztópiák attól olyan rémisztőek, hogy ismerős politikai rendszereket mutatnak be. Ironikus, hogy míg a felnőtt disztópiák hatása épp attól olyan erős, hogy soha nem megengedett a happy end, az ifjúsági könyvek igyekeznek reménykeltők lenni (így pedig nem is nevezhetők valójában disztópiának: a Párválasztó-, A beavatott- és a Matched-sorozat sem több disztópikus környezetben játszódó romantikus lektűrnél). Kevés az igazán jól sikerült kivétel, pláne magyar szerzőtől, de Az éhezők viadalán túl talán maradandó sikere lehet Sarah Gardner fojtogatóan szép regényének, A ​Hold legsötétebb oldalának, Patrick Ness monumentális, már-már pszichedelikus Chaos Walking-trilógiájának és Zágoni Balázs befejezés előtt álló, szuggesztív A Gömb-sorozatának.

Szintén sok, elkeserítően népszerű regény született a sick-lit járvány hatására: a Csillagainkban a hiba még a jobbak közé tartozik, mert a betegség romantizálása mellett sikerült élő (ez az utolsó rossz vicc ebben a bekezdésben), hiteles karaktereket teremtenie, de a legtöbb zsánerkönyv inkább melodrámai és hatásvadász, amelyekben kötelező a szerelmi szál, valamint az, hogy a főszereplő(k)nek meg kell halnia valamilyen testi vagy mentális betegség következtében. Ahogy Michelle Slatalla humorista írta: ezek a könyvek remekül példázzák, mennyire szeretünk mások egzotikus problémáin meghatódni, ha így eltávolodhatunk a hétköznapjaink jóval nyomasztóbb valóságától. Míg a legtöbb amerikai sick-lit könyv kifejezetten azért íródott, hogy kielégítse ezt a menekülési igényt a szélesvásznon is (nem kell őket megnézni: olyanok, mint az Acélmagnóliák, csak kevesebb humorral és több, tökéletes testű huszonéves „tinivel”), igazi erővel üt Patrick Ness regénye, a Szólít a szörny, Dóka Péter szerethető kórházi története, A kékhajú lány és Németh Eszter felzaklató, hisztérikus regénye, a zseniális Kötéltánc.


Képzeletbeli világok, fiktív múlt

Az Alkonyat-sorozat sikerét követően a 2010-es évek a paranormális románcok évtizede volt – a műfajt azonban kizárólag fordításban élvezhettük, hiszen említésre méltó követője nem akadt a komoly olvasási függőséget okozó, 5-600 oldalas regényeket gyártó Cassandra Clare-nek, Maggie Stiefvaternak, Leigh Bardugónak és Becca Fitzpatricknak. Egészen máshonnan (a fantasy horror, az amerikai ellenkultúra és a trash filmek felől) indult az egyik legeredetibb fiatal magyar prózaírónk, Sepsi László, akinek Ördögcsapás című regénye egyszerre magával ragadó és parodisztikus.


Miközben zseniális történelmi ifjúsági regényeket olvashattunk fordításban az elmúlt évtizedben (csak a legjobbak: Sarah Cohen-Scalitól a Max, ami egy náci kisfiú szemszögéből mutatja be a Lebensborn programot; Frances Hardinge torokszorító, gótikus nagyregénye, a Hazugságok fája és Ruta Sepetys szibériai deportációról szóló, óriási kutatói anyagot felhasználó háborús története, az Árnyalatnyi remény), született pár igazán élvezetes magyar újdonság is. Az Időfutár mai, tizenéves időutazókról szól, ami ironikus gesztussal merít a kalandregények és akciófilmek kliséiből, emellett pedig szellemesen játszik a mai, angol szavakkal terhelt és az egykori, archaikus nyelvvel. A már több műfajban is bizonyított Böszörményi Gyula az elmúlt években elindította az Ambrózy báró esetei című történelmi krimisorozatot, ami attól megkapó, hogy a napfényesnek hitt századfordulós Budapestnek az ismeretlen, sötét oldalát mutatja meg, különös érzékenységgel. A nyolcvanas évekbe repít vissza Tasnádi István szomorkás, nosztalgikus kötete, A kőmajmok háza, amiben a mágikus realizmus találkozik a vakációs történetek zsánerjegyeivel: szinte biztos, hogy ezt évtizedek múlva is olvasni fogják – mert vannak könyvek, amelyeket a legagresszívebb trendek sem tudnak lesöpörni a pályáról.


A cikk a Könyvesmagazin.hu-n jelent meg.

0 comments

Recent Posts

See All