• Nagy Boldizsár

Bartók varázserejének nyomában


Bartók Béla nem az a művész, akiért a mai gyerekek feltétlenül rajonganak. Neve mellett az ének-zenei tankönyvekben egy szomorú, zárkózott tekintetű alak portréképe szerepel, atonális műveiről és a zongoraiskolákban használt Mikrokozmoszról pedig nem mondható, hogy léleksimogatók lennének.

Mészöly Ágnes A fiú, akit elvarázsolt a zene című könyve úgy próbálja közelebb hozni a 6-10 évesekhez a zeneszerzőt, hogy elmeséli, mitől olyan szuggesztív az a fekete tekintet és mi az oka annak, hogy a bartóki zene gyakran egy darabjaira hullott világ disszonáns harmóniáját adja vissza. Könyvének első felében megismerünk egy sokat betegeskedő, félénk gyereket, aki a sarokba bújik, ha vendégek jönnek, és csak akkor merészkedik elő, ha zongorázhat, majd hamarosan a zeneszerzésben találja meg a sikerhez vezető kiutat.


Bertóthy Ágnes illusztráción egy bájos, mosolygós kisfiút látunk, így sajnos sem a szövegből, sem a képekről nem tudjuk meg, hogy a befelé fordulás oka egy kifejezetten csúnya bőrbetegség volt, ami miatt Bartók éveken át gyűlölt tükörbe nézni. Nem mintha az életrajz megszépítése lett volna az alkotók célja: a későbbiekben értesülünk a többi közt a művész válásáról, zenei sikertelenségeiről és az emigrációban átélt magányáról is, az illusztrációk pedig a téma komolyságához méltón pontosak és emelkedettek. Az életrajzi adatok és a karakterábrázoló anekdoták, a belső világ bemutatásának egyensúlya az előbbiek javára dőlt meg: szerencsésebb lett volna a fordított eset, mert bár Bartókot így is sikerül barátságossá, sőt gyerekbaráttá tenni, személyisége mégsem üt át kellő erővel.

Mészöly Ágnes: A fiú, akit elvarázsolt a zene. Naphegy. Illusztrálta: Bertóthy Ágnes

A kritika a Magyar Narancs július 11-i számában jelent meg.