A nagy plus size-átverés
Hatalmas fordulatról beszélnek Hollywoodban: végre főszerepeket kapnak a kerekebb nők is, ott pózolnak a legnagyobb divatmagazinok címlapjain és azt hirdetik, hogy akkor is sikeres és boldog lehetsz, ha van pár kiló felesleged. De vajon tényleg forradalomról beszélhetünk – vagy csak a felszínen tűnik annak?
Egy olyan kultúrában, amelynek természetes része, hogy a női sztároknak folyamatosan be kell számolniuk arról, hogyan tartják magukat formában, melyik diétára esküsznek és hogyan néz ki az edzéstervük, felemelő azt látni, ahogy egy tévéinterjúban Rebel Wilson csak annyit nyilatkozik a témában, hogy „hm, engem nem érdekel hogy nézek ki!” Az a Rebel Wilson, aki momentán a legfelkapottabb színésznők egyike (az elmúlt két évben hét filmje volt, most öt vár bemutatásra és nemrég elindult a saját gyártású sorozata is), és aki a hollywoodi plus size-mozgalom arcának számít a maga 90 kilójával. Úgy tűnik, Rebel sikeresen szembement a hollywoodi szépség-sztenderddel és bebiztosította a helyét a nádszálvékony Gwyneth Paltrow-k és Cameron Diazok között. Vagy mégsem?
Vaskos humor
Oké, szomorú hírek jönnek: Rebel Wilson valójában nem a súlya ellenére vált névtelen ausztrál színésznőből világsztárrá – hanem a súlya miatt. Dina Gaschman, az amerikai Forbes magazin újságírója éles kritikában foglalta össze, miért nem számít jó példaképnek Ms Wilson. Miközben elismeri, hogy Rebel remek színésznő és a Koszorúslányoktól kezdve a Lánybúcsún át a Tökéletes hangig minden egyes filmjében lejátssza a kollégáit a vászonról, azt nem hagyhatja szó nélkül, hogy a sztárnak szinte minden szerepe és az összes filmes poénja a súlyával kapcsolatos. Ez az arány pedig még durvább a színésznő saját gyártású sorozatában, a Super Fun Nightban, ahol a 22 perces epizódokban részenként átlagosan 13 kövér poént sütnek el (igen, vannak olyan újságírók, akik utánaszámoltak). Az egyik jelenetben például azon kell nevetnie a nézőnek, ahogy a színésznő által megformált karakter, Kimmie a hasleszorító Spanx fehérneműjébe próbálja belegyömöszölni magát; máskor az a humor tárgya, hogy Kimmie ruháját letépi a ventilátor és mindenki elborzadva néz a hófehér, hurkás testére; és igen, arról is tudomást szerzünk, hogy mivel nagyobb darab, mint a többi szereplő, sem a pasizás, sem a bulizás, de még a legalapvetőbb szociális műveletek sem mennek neki jól.
Szóval Kimmie-t nem csak kinevetjük, de sajnáljuk is – ezzel pedig Rebel Wilson nem csak hogy nem dönti meg a plus size-osokról kialakult sztereotípiákat, hanem szépen megismétli és domesztikálja őket: magyarul engedélyt ad ahhoz, hogy kevésbé elhízottként, tehát felsőbbrendűsége tudatában a néző felszabadultan röhögjön a telt nőkön.
A súlyom védelmében
A kritikusok azért tartják ezt annyira rémisztő jelenségnek, mert a kövér poén ugyanaz a kategória, mintha fekete bőrűeket érintő kliséken vagy meleg vicceken nevetnénk – ez pedig nem csak hogy politikailag nem korrekt, de a szexista és rasszista kifejezésekhez hasonló egy új szitokszóval élve „fatista” (magyarul kb: kövérista) is. Valójában annyira nem is új ez a fogalom, hiszen a kövér aktivizmus (Fat Acceptance Movement) már az 1960-as évek óta létezik, sőt a világ több egyetemén hallgatható kövér tudomány is (Fat Studies), ami nem csak a testsúly, a szépség és az értékek viszonyait elemzi, hanem orvostudományi kérdésekkel is foglalkozik. Több orvos és professzor, (köztük a téma szószólója, Dr. Arya Sharma a kanadai Alberta Egyetemről) állítja, hogy az elhízás önmagában nem okoz betegségeket: az a vád tehát, miszerint a plus size-mozgalom egészségre káros értékeket népszerűsít, nem állja meg a helyét.
Dr. Sharma több kutatásában bebizonyította már, hogy kiegyensúlyozott táplálkozás és rendszeres sport mellett teljesen irreveláns a testsúly és a testtömegindex: és kiemeli, hogy normális testalkatúnak vagy kifejezetten soványnak tartott embereknél is ugyanúgy kialakulnak az egészségtelen életmódot élőket érintő betegségek, úgy mint magas vérnyomás, cukorbetegség, légzési- és keringési zavarok, vagy köszvény. A kövér aktivisták meggyőződése, hogy a túlsúlyosakat érintő diszkriminációk mögött nem orvostudományi okok hűzódnak: egyszerűen arról van szó szerintük, hogy a társadalom devianciaként kezeli azt, amit zavarónak talál. Sértőnek találják a plus size kategóriát is, ami már a megnevezésében is azt feltételezi, hogy az ide tartozók a normálishoz képest több (plusz) felesleggel rendelkeznek. Hiába kapnak helyet a divatlapokban és a filmekben, a plus size-nő csak plus size-nő marad, se több, se kevesebb – helyet kapnak egy marginalizált területen, mint érdekes, változatos alternatívák, de nem is álmodhatnak egyelőre arról, hogy olyan szerepeket kapjanak, mint a karcsú vagy homokóra-alkatú kollégáik.
A méreted mondja meg, hogy ki vagy?
Vegyük például Melissa McCarthy példáját, aki több évtizeden át csak mellékszerepeket kapott, majd a plus size-hullámmal egy időben egyszer csak ölébe hullott egy sorozat (a Mike és Molly) és két főszerep is megaprodukcióban (Női szervek, Személyiségtolvaj). Kár, hogy a tévésorozata másról sem szól, mint a súlyproblémákról és a kövérséggel kapcsolatos poénokról, ahogy a Személyiségtolvajban is egy egydimenziós karaktert alakít, aki, igen, nem meglepő, a Kövér Nő (=vicces, de önbizalomhiányos és magányos hölgy, aki örüljön, ha kap egy hozzá hasonló kategóriájú férfit, de álmodni se merjen Jason Batemanről). De a színésznő nyilatkozatai, ha lehet, még a szerepeinél is elkeserítőbbek. A US Weekly-nak adott interjújában arról beszél, mennyire örülne, ha 36-os mérete lenne, a People-ben amiatt panaszkodik, hogy nagyon nehezen tud fogyni, a Fox News-ban pedig azon kesereg, hogy alig eszik édességet, mégis ekkora – mintha folyamatosan bocsánatot kellene kérnie azért, hogy épp ő van a középpontban. Hát egy magabiztos, kerek nő sincs Hollywoodban?
Mondjuk Jennifer Hudson, akinek többet cikkeztek a nagy fogyásáról, mint az Oscar-díjáról (amit persze még plusz húsz kilóval kapott)? Sajnos ő sem jó példa, miután azt találta nyilatkozni, hogy élete legnagyobb teljesítményének azt tartja, hogy végre elérte a karcsú álomalakot. Vagy Lena Dunham, aki a Csajok című sorozatban egyszer kifakad, hogy minden problémájának az a gyökere, hogy nem vékony – és akit a Vogue-ban a felismerhetetlenségig „szépítettek” Photoshoppal, hogy megfeleljen a magazin ideáljának? Hm, ő sem tűnik túl pozitívnak.
“
Akkor talán Jennifer Lawrence, aki talán egy-két mérettel nagyobb a hollywoodi átalgnál, és minden alkalmat megragad, hogy közölje a világgal: imádja a sült krumplit, gyűlöli az edzést, és nem zavarja, hogy kövérnek tartják a szakmában? Szuper lenne, csak kár, hogy ő valójában nem is plus size: egy keskeny vállú, hosszú nyakú, szőke, kék szemű, szexi amerikai lányról beszélünk, aki tökéletesen megfelel a konvencionális szépségideálnak. Mégis ő harcol jelenleg az álomgyárban leghangosabban az anorexiás ideál ellen, ami dícséretes, de mintha mégis azt üzenné: ha úgy nézel ki, mint én, akkor még nem kell aggódnod a testalkatod miatt!
Tőle mindenki meglepődés nélkül elfogadja a tényt, hogy nem hajlandó éheztetni magát és hogy úgy szokott zabálni, mint egy ősember – de mi lenne, ha Melissa McCarthy nyilatkozná ezt? Vajon egy igazán telt színésznő is megengedhetne magának ilyen hetyke nyilatkozatokat? Rebel Wilson zavarbaejtő kövér poénjait és Melissa McCarthy szégyenkező interjúit tekintve a válasz sajnos az: egyelőre még nem tartunk itt. Viszont ha a harc ilyen éles marad, lehet, hogy az ideális XXS-es és XS-es méret mellett Jennifer Lawrence S-es mérete is csinosnak számít majd a hollywoodi filmekben. Aztán pedig majd jöhet szép lassan az M-es, az L-es és talán az XXL-es is.