A legrosszabbat hozza ki belülőnk a Twilight
Szépség, halál és depresszió – mindez ultrakúl stílusban, kékesszürke ködben és Helmut Lang-kabátban. A legveszélyesebb kombináció, aminek eredménye: ellenállhatatlan vonzerő és futótűzként terjedő siker. És nem csak az emo gyerekek körében: a Twilight-sorozatban a fél világ korunk Üvöltő szelekjét látja. Tinilányok és anyukák százezrei sikítják végig a közönségtalálkozókat, főleg, ha azon részt vesz a regényből készült film főszereplője, a Twilight-világ középpontja, Edward Cullen is (illetve az őt megszemélyesítő Robert Pattinson). Négy regény, huszonötmillió eladott példány húsz nyelven, a Publisher’s Weekly Év Könyve díja, a nyitónapon 7 millió dollárt hozó moziváltozat, címlapsztori a Vanity Fair-ben és a Teen Vogue-ban, fotósorozat az Elle Girl-ben és az InStyle-ban. A Twilight sikere egyik korábbi tinikönyv sorozathoz sem hasonlítható, csak a Harry Potterhez. A Twilight mindenütt ott van és mindenütt tarol.
A vámpír téma egyébként nagyon is népszerű az utóbbi időkben. Az inkább fiúkat célzó Darren Shan-sorozat sikere óta a szerzők elkezdtek lányoknak szóló darabokat is gyártani: nálunk azonban sajnos nem lehet kapni sem a Vampire Diaries-t, sem a Vampire Academy-t, sem a kalózvámpírlányokról szóló Vampirates sorozatot. De nehogy azt higgyük, hogy lemaradtunk valamiről: ezekben a könyvekben a vampirizmus általában csak egy egzotikusnak szánt díszlet, de a történetek ugyanolyanok, mint bármelyik futószalagon gyártott sorozattermék. A Twilight sem azért emelkedett ki közülük, mert olyan sok mindent tett hozzá a vámpíros műfajhoz. A regényeket nem is horrorrajongók olvassák. A célközönség a gót divat (ó, Alexander McQueen és Gareth Pugh!) és a hercegnős ponyva iránt érzékeny 14–40 közötti, nagy Őről álmodozó női olvasó. És belőlük úgy tűnik, nagyon sok van.
A kritikusokat azonban eléggé megosztja a Twilight Saga. A feministák szokás szerint tiltakoznak, de a szőrös szívű Vanity Fair az Év Bálbanyáinak nevezte a Twilight-film szereplőit. A legtöbb vád a főhősnőt, Bellát éri. Bella nem éppen az a példakép, akit a mai kritika látni szeretne. Nem erős szupernő és azt sem mondhatni, hogy önálló lenne. Valószínűleg fogalma sincs arról, hogyan kéne viselkednie egy emancipált huszadik századbeli fiatal nőnek, vagy ha tudja is, egyáltalán nem érdekli. Ő egy mai Jane Eyre, akinek az egyetlen önálló döntése az az életben, hogy eldönti, kinek akarja alávetni magát. És mégis: a mai lányok jobban zabálják ezt, mint a narancsos Tic-Tacot. A kérdés kicsit Carrie Bradshaw-s, de nagyon aktuális: a lányok talán azért azonosulnak ilyen könnyen ezzel a női ideállal, mert belefáradtak az emancipációba és csak arra vágynak a lelkük mélyén, hogy valaki jöjjön és mentse meg őket?
Bella szülei elváltak és ő tizenhat évesen az apjához költözik egy nyirkos, ködös kisvárosba, Forksba. A lánynak igazából nincsenek barátai, nem beszélget a szüleivel sem, mindig a háttérbe vonul és ha megfőzött, kimosott és rendbe rakta apja után a lakást, a szobájába bújik és Linkin Parkot vagy Chopint hallgat. Nem tartja magát semmire, és életének nincsen semmi célja egészen addig, míg az iskolai étkezőben meg nem látja a suli leggyönyörűbb és legelérhetetlenebb fiúját, a furcsamód mindig sápadt és néha borostyánsárga szemű Edward Cullent. A regény ettől a ponttól kezdve semmi másról nem szól, csak arról, hogyan epedezik utána Bella. A sóhajtozások szinte oldalanként újra és újra előkerülnek (ezek vagy Edward tökéletes arcvonásairól, vagy a tökéletes testéről szólnak), ami egyesek számára zavaró lehet, és nem csak azért, mert iszonyúan unalmassá válnak egy idő után, hanem mert az Edward iránti függés egyre inkább az önfeladásról és önfeláldozásról szól. Az sem zavarja Bellát, mikor megtudja, hogy a fiú vámpír. Ahelyett hogy menekülne előle és önmagát mentené, ahogy egy normális ember tenné, ő gondolkodás nélkül feláldozná az életét: bár nem tudja, mi történne vele, ha Edward megharapná őt, igazából nem is érdekli.
A vámpír metaforának több jelentése is lehet: a kitáguló pupillák, a remegés, az elvonási tünetek és a függőség állandó emlegetése a konyhapszichológiát végztett kritikusok szerint a droghasználatra is utalhat (Edward mondja Bellának: „olyan vagy nekem, mint a legtisztább heroin”, 271. o.), a mazohizmus, a túlérzékénységből fakadó halálvágy, a sápadtság és a sebnyomok, hegek gyűjtése pedig az emo életstílus kötelező kellékei. A másik vérétől és a szexualitástól való tartózkodás mint tabu pedig értelmezhető AIDS-narratívaként is, teszik hozzá más elemzők.
Edward a klasszikus rosszfiú, titokzatos és fölényes, mint Mr Darcy vagy Heatchcliff: ha gúnyos félmosolyra húzza a száját és felhajtja a gallérját, a közelében mindenki elveszti az eszméletét. Ha ez sem lenne elég: olyan veszélyesen vezet, mint James Dean és úgy vonul végig az iskola folyosóján, mint egy modell. Persze a vad külső sérült belsőt takar és valami tragikus, végzetes titkot, ami miatt kiváltja az olyanok sajnálatát is, mint Bella, aki minden hibáját elnézi. Bella nagyon hűségesen alkalmazkodik: gyorsan megtanulja, mikor meddig mehet el a fiúval, hol vannak a határok és mikor kell abbahagynia a zaklatást, a fecsegést és visszavonulni, nehogy kihozza a sodrából a teremtés koronáját. Cserébe Edward kirángatja néha Bellát a hétköznapokból és elrepíti a csúcsra: a lány csak felkapaszkodik a hátára és már repülnek is, fel a fenyőfák törzsén, a poros kis Forks és a felhők fölé, ahol csak ők ketten vannak. Bella számára ez a pár párcnyi, ráfordított fegyelem elég is. És miért is ne lenne boldog, amikor annyira nyomorult az élete, hogy Edwardon kívül nem is tud semmiről beszélni?
Az előbbiek ellenére azonban a Twilight mégis képes elvarászolni a legcinikusabbakat is. Talán azért, mert kihozza belőlünk a rosszabbik felünket, az önbizalomhiányos, depresszióra hajlamos, álmodozó felünket, aki szívesen feladna mindent, ha végre jönne egy domináns (és persze szexi) férfi, aki mellett egyszer csak minden kerek lenne az életünkben. Mondom én, hogy rettenetes ez a regénysorozat! Arról pedig még nem is esett szó, mennyire pongyola, igénytelen és lusta módon írta meg Stephenie Meyer: de érezhetően még a szerkesztők is megúszósan dolgoztak, mert rengeteg az ismétlés, az olcsó szókép és a totális, agyzsibbasztó üresjárat.
A Twilight-sorozatból magyarul eddig az első rész jelent meg, Alkonyat címmel. Ezt követi majd három további rész (New Moon, Eclipse, Breaking Dawn) és az írónő, az egyébként háromgyerekes mormon anyuka Stephanie Meyer nyilatkozata szerint lesz majd egy ötödik kötet is, ami az Alkonyat eseményeit Edward szemszögéből mutatja majd be.