A kuflik sokadjára is viccesek? (Spoiler: igen!)

Mini kritika a Magyar Narancsból // Dániel András: A kuflik és a máshogyoszkóp

Roald Dahl a szülőkről beszélt, amikor a Danny, a szupersrác című könyvben megszólítja az olvasót, de a tanácsa a gyerekkönyvírókra is érvényes. „Üzenet minden gyereknek, aki ezt a könyvet elolvasta. Mire felnősz, és neked is lesz gyereked, kérlek, ne felejts el valami fontosat. Unalmas szülővel unalmas az élet! Minden gyerek megérdemli, hogy a szüleiben legyen spiritusz!” Különösen érvényes ez azokra az írókra, akiknek már több mint huszonöt könyve jelent meg nyolc év alatt, és úgy tűnik, Dániel András nagyon is tisztában van ezzel: formabontó könyveiben újra meg újra felülírja a bejáratott képeskönyves sémákat, köztük a saját stíluselemeit is, így sokadjára is képes meglepetést okozni. A leginkább heverészésre használt Elhagyatott Réten élő lények (ezek a se nem kifli, se nem kukac kuflik) időnként filozófiai, esztétikai, sőt, elméleti fizikával kapcsolatos kérdésekkel szembesülnek, így a történetek nem kalandcentrikusak, inkább olyan meditatív jelenetek, amelyekben szabad teret kap a játék és a kreativitás.

Nincs ez másképp ezúttal sem: a két új mese érdekfeszítő témákat feszeget, és közben frissek, tele spiritusszal. A Kuflik és a máshogyoszkópban a kuflik egy olyan sámlit (jobban mondva: egy sámlihoz hasonló máshogyoszkópot) találnak, amire, ha ráülnek, olyannak látnak másokat, ahogyan azok önmagukat. Néhány alak külseje mulatságossá válik, másoké szomorú látványt nyújt (ott a felhő, aki nem akar létezni; a kufli, aki a sóskalevélnél is kisebbnek látja magát; a harmonikaszerű állat, aki szégyelli mások előtt a valódi énjét).

A másik történetben (Sose mássz be a tokafába!) az egyik kufli egy fa odvában köt ki, majd, mintha féregjáratba került volna, eltűnik az időben. A tokafa mélyén élő mamóka úgy pöfékeli a pipafüstöt a kufli reménytelennek tűnő időutazási kísérletei közben, akár Lewis Carroll hernyója, és hasonló a tanácsa is: arra biztatja a hazavágyó kuflit, hogy sose adja fel, és lássa be, hogy azért a próbálkozás is szórakoztató. A fő cselekményt ezúttal is bizarr mellékalakok kommentálják, kritizálják – ezek a kis kukucskálók és motyogók, az elbeszélő alteregói egy pillanatra sem hagyják, hogy úgy érezzük, ez is csak egy újabb, szokásos képeskönyv.

5/5 csillag