Elvarázsolt generáció – A WitchTok boszorkányai
Meseország
mindenkié

Friss posztok

Nagy megtiszteltetés, hogy a Labrisz Leszbikus Egyesület felkért a Meseország mindenkié című könyv szerkesztésére. Izgalmas volt együtt válogatni a közel nyolcvan új mese közül, melyeket hivatásos írók és új, kevésbé ismert szerzőktől kaptunk. Ez az első olyan, magyar nyelven megjelent meseantológia, amelynek hősei mind valamilyen marginalizált csoport tagjai, vagyis amiben megjelennek a többi között roma, fogyatékos, mélyszegénységben élő, örökbefogadott, meleg, leszbikus, transznemű, a hagyományos nemi szerepektől eltérő identitású, bántalmazó családtaggal együtt élő vagy egyéb ok miatt stigmatizált szereplők, valamint olyanok, akik ezeknek a kisebbségi helyzeteknek a metszetében élnek.
Magyarországon minden hetedik ember kifejezetten szegény körülmények között él, a lakosság 8-10 százaléka roma származású és évről évre tovább sérülnek az LMBTQ emberek jogai. Az uniós átlaghoz képest a magyar lakosság radikálisan nagyobb hányada érez ellenszenvet a muszlimokkal, zsidókkal és a nem fehér bőrszínű emberekkel szemben, és a rasszista, szexista, transzfób, homofób előítélet természetesen nem csak a felnőtt közösségekben jelenik meg.
A Meseország mindenkié 17 meséje között talán az is rátalál az új kedvenc történetére, aki más mesekönyvben nem találkozott még hozzá hasonló szereplőkkel. Azok számára pedig, akik kíváncsiak a világ sokszínűségére, egy igazi kaland lesz felfedezni, hogy bár különböző utakat járunk be, mégis sok mindenben hasonlítunk és ugyanannak a világnak az egyenrangú hősei vagyunk.

Könyvek
& macskák

Kövess
Instagramon
Most
olvasom
Két dolog kell egy jó naphoz: egy jó könyv és egy jó macska. De igazából minél több van belőlük, annál jobb! Ezért is lettem szabadúszó fordító, szerkesztő és újságíró: jelenleg négy macskával és két kutyával dolgozom együtt, rengeteg könyv, magazin és jegyzetfüzet társaságában. A gyerekkönyvek, a gender studies, a kritikai rasszelmélet meg a popkultúra érdekel legjobban.
interjú
Néhány

LEGYÜNK KAPCSOLATBAN
nboldizsar1@gmail.com
+36 30 449 8805